VIEW
Bohém esküvő Budakeszin, Fenyvessy Fotó

July 28, 2025

Esküvő

Bohém esküvő Budakeszin, Fenyvessy Fotó

Nem tudom elégszer elmondani mekkora örömmel tölt el mikor azt látom, hogy jó ízléssel és  fantáziával milyen gyönyörű esküvőt  szerveznek maguknak a vendégeim! Az ilyen esküvőket hatalmas lelkesedéssel örökítem meg mert tudom, hogy minden a pár saját ízlését dicséri. Vendégeim Budakeszin tartották szűkkörű esküvőjüket. A polgári szertartás a budakeszi polgármesteri hivatalban volt, ahol barátaik és rokonaik körében nagyon bensőséges hangulatban modnták ki a boldogító igent. A  szertartásuk pontosan olyan volt mint ők ketten: nagy nevetések és érzelmes pillanatok váltották egymást!

A csoportképeket a budakeszi hivatal belső kertjében készítettük el, amit követett egy villám, közel húsz perces ,mini kreatív fotózás. Az ifjú párral korábban már fotóztunk egy gyönyörű jegyes sorozatot, ahol már megismerkedhettünk. Most tehát a szertartás után és vacsora előtt nem kellett sok időre elrabolnom vendégeiktől a fiatalokat. A képeket a polgármesteri hivatal előtti kis sétányon és a parkolóban! készítettük! Igen! A parkolóban! Már sokszor elmondtam és leírtam, hogy bízzatok meg a fotósotokban (bennem) , mert mi kreatív emberek máshogy látjuk a világot! Szóval ők megbíztak bennem és mivel időnk sem volt túl sok és az időjárás is esőre állt, villámgyorsan készítettünk el az esküvői kreatív fotókat.

Az est további részét egy fergeteges kerti sütögetés követte, amit a Séfkeréken kitűnő csapata biztosított. A  hangulat itt is kötetlen és családias volt! Nagy beszélgetések, nevetések a finom italok és ételek társaságában! A patináns Auguszt cukrászat esküvői tortája ,ízléses dekorációjával is tökéletesen passzolt a megálmodott stílusba.

A lenti képsorokat ajánlom azok figyelmébe inspirációs célból, akik szintén maguknak szervezik kis esküvőjüket de ettől még nem szeretnének lemondani a szép és minőségi összhatásról és élményről. A pár a legkisebb MIKRO csomagomat választotta, ami 1,5 óra rendelkezésre állás!  

bohém levendulás esküvői csokor
vőlegény portré Budakeszi

kismama menyasszonyi ruha
kismama menyasszonyi csokorral és koszorúval
kismama selyem menyasszonyiruha
esküvő Budakeszi

esküvő Budakeszi polgármesteri hivatalban

esküvői kreatív fotózás Budakeszi

kreatív esküvői fotózás Budakeszi házasságkötő terem előtt
Budakeszi  házasságkötőterem
esküvő Budakeszi házasságkötőteremben

esküvői fotózás Budakeszi polgármesteri hivatalban
esküvői csoportkép Budakeszin
ifjúpár Budakeszi
esküvői dekoráció Budakeszi esüvőn
kertiparti esküvő Budakeszi
Séfkeréken Budakeszi esküvő
Budakeszi kertiparti Séfkeréken
Séfkeréken catreing Budakeszi esküvőn
esküvői csokor és esküvői torta az August cukrászatból Budkaeszin
Aguszt cukrászda esküvői torta felvágása Budakeszi esküvőn